Az Emberi Méltóság Tanácsa a roma szakkollégiumban

Az Emberi Méltóság Tanácsa a roma szakkollégiumban

2016-12-28 08:22:50
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Debrecen
Újabb különleges vendégeket fogadtak a szakkollégiumban

A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium lelkivezetője, Kapin István atya meghívásának köszönhetően december első hétvégéjén láthatták vendégül az Emberi Méltóság Tanácsának vezetőit és tagjait Debrecenben: Dr. Lomnici Zoltánt, a Tanács elnökét, Dr. Szunai Miklóst, a szervezet főtitkárát, illetve Kathy-Horváth Lajost és Weisz Péter tagokat.

Az Emberi Méltóság Tanácsa egy olyan civil szervezet, melynek tagjai elismert közéleti személyiségek, tudósok, művészek, sportolók. Munkájuk célja az emberi méltósághoz való jog tiszteletben tartásának támogatása. Céljaik elérése érdekében számos tevékenységet végeznek, így például önerőből segítenek hátrányos helyzetű roma fiatalokat. A vendégek bemutatták életpályájukat, tevékenységüket, jó tanácsokkal látták el a szakkollégistákat. Az elmondottak igen hasznosak voltak, hiszen az előadók személyében igazán sikeres pályát befutott embereket ismerhettünk meg. Dr. Lomnici Zoltán 2002 és 2009 között a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt, Szunai Miklós építész, többek között a Széchenyi Tudományos Társaság elnöke, Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző, a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ igazgatója, Weisz Péter pedig a Bugát Pál Kórház főigazgatója, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség elnöke.

A szakkollégisták értékes tanácsokat kaptak karrierre, életfelfogásra, sikerességre vonatkozóan. Egy-egy program, tréning során időnként előjön a kérdés, hogy mi az, amit a leginkább köszönnek a szakkollégiumnak a hallgatók; ilyenkor sokszor fogalmazódik meg válaszul, hogy olyan fontos emberekkel találkozhatnak itt, akikkel egyébként valószínűleg soha nem lett volna lehetőségük megismerkedni. Ez a látogatás ennek volt jó példája; mely hasznára válik a fiataloknak. 

VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...